2015. március 26., csütörtök

Szombaton lesz a Föld órája! A víz az egyik legnagyobb érték a Földön - gazdálkodjunk vele okosan!

Édesapám egy hónapot töltött Afrikában. Mesélte, hogy sok asszonynak napi feladata vizet hozni a családnak. A fejükön egy edénnyel reggel elindulnak vízért, és csak estére érkeznek meg vele. Azért a néhány liter vízért mennek egész nap. Mi pedig 40-60 liter vízben fürdünk meg minden este, és nem is gondolunk arra, mennyire hálásak lehetünk ezért a kiváltságért. Becsüljük meg a vizet, és vigyázzunk rá, hiszen ez az élet alapja! Mivel a víz iránti igény napról napra nő, ezért törekedjünk a gazdaságos felhasználására.


Édesanyámmal történt, hogy egy alkalommal hihetetlenül nagy vízfogyasztást jegyzett fel a vízóra-leolvasó. Mivel a fogyasztási szokásaik nem változtak, rádöbbentek, hogy a vezeték szivárog valahol. A befizetendő összeg olyan nagy volt, hogy fizetési haladékot is kellett kérniük. Az esetleges hibát úgy tudjuk megállapítani, hogy a vízórát leolvassuk este, majd másnap reggel is. A vécéöblítő tartályt ezen az éjszakán nem használjuk. Ha a két leolvasott érték között bármilyen eltérést észlelünk, akkor szivárgás van a hálózatban. Ez azon túlmenően, hogy pocsékolás, érzékenyen érinti a pénztárcánkat is. Ha a meleg víz szivárog, nem csak a vizet, az energiát is pazaroljuk. Egy csöpögő vécétartályon vagy csapon akár napi 60-90 liter víz is elfolyhat. Ez éves szinten kb. 25-30 m3 víz elfolyását jelenti, ami 15-30 ezer forint pluszkiadás.


2007 óta minden márciusban egy órára kialszik a díszvilágítás a világ legtöbb nagyvárosában. Idén ez március 28-án, e héten szombaton, 20.30-kor lesz. Néhány év leforgása alatt a Föld Órája ausztrál helyi akcióból világméretű, több mint egymilliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá nőtte ki magát. Ez nemcsak azt mutatja, hogy az embereket foglalkoztatja bolygónk jövője, hanem hogy hajlandóak tenni is érte.


2011 óta az akció kiegészül egy másik felhívással is, melynek lényege, hogy tegyünk fogyasztáscsökkentési, környezetvédelmi fogadalmat az év többi napjára is. Ne feledkezzünk meg a fogadalmak között a vízről sem!



Használd az erőd!
Ez a jelmondata a mozgalomnak.
Nézd meg a videót, és használd te is!

Játssz velünk, és oldd meg a vízkvízünket!


A hibátlan megfejtők közül nyertest sorsolunk, aki 3 zsugor Peridot ásványvizet és könyvet kap ajándékba.

Sorsolás ápr. 12-én. A tesztkérdésekért kattints a képre!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése