2015. március 19., csütörtök

Március 22., a víz világnapja - játékot hirdetünk

A víz világnapja, játékot hirdetünk Az ENSZ március 22-ét a víz világnapjának nyilvánította, felhíva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét. Fontos, hogy megismerjük a víz rendkívüli tulajdonságait és az egészségünk megőrzésében betöltött, fontos szerepét. Tudjunk meg többet arról a csodálatos anyagról, amely éltet bennünket, és számos betegség esetén képes meggyógyítani, ha bőségesen és megfelelő rendszerességgel fogyasztunk belőle. Dr. Tiszta Víz blogja ebben is szeretne segítséget nyújtani.
A vízmolekula két hidrogén- és egy oxigénatom összekapcsolódásával jön létre. Kémiai képlete H2O. A víz 0 °C-on fagy meg, és 100 °C-on forr, ha a nyomás 101,3 kPa. Egészen –48 °C-ig hűthető. A víz megnevezést a szobahőmérsékleten folyékony halmazállapotú anyagra használjuk, szilárd halmazállapotban jégnek, légnemű halmazállapotban gőznek nevezzük. 1 liter vízből kb. 1750 liter gőz keletkezik. (Wikipédia) 
A földi élet alapja a víz. Az állatok és az emberek szervezete, valamint a növények nagyrészt vízből állnak. Az emberi testnek is kb. kétharmad része víz. A Földet kék bolygónak is nevezzük, mert felszínének 71%-át víz borítja, ennek közel 3%-a édesvíz, 97% a sós vizű óceánokban található.


A nap sugarai felmelegítik a világtengerek felszínét, aminek hatására percenként hatalmas mennyiségű víz párolog el: annyi, amennyi a Balaton teljes víztömegének a fele (1 milliárd m3), ez az óriási víztömeg minden percben a levegőbe emelkedik. A párolgás elválasztja az óceán vizét a sótól, a párából felhők képződnek, amelyeket a szél a szárazföld fölé fúj, ahol kicsapódik belőle a víz. Így öntözi meg és teszi termékennyé a Földet, eljuttatva a vizet a szárazföld belsejébe. A lehullott csapadék a patakok, folyók vizét táplálja, majd a víz visszajut a tengerekbe és óceánokba. A víznek ez a körforgása tartja fenn az életet a Földön. A Föld édesvízkészletének 98%-a a felszín alatt található (ha a gleccsereket és az állandó hótakarót nem számítjuk ebbe bele), ezért kiemelten fontos a védelme. Hazánkban az ivóvizet több mint 95 százalékban felszín alatti vizekből nyerik. 
Érdekes és megdöbbentő tények: egy átlagos amerikai polgár kb. 500 liter vizet használ naponta, míg egy átlagos afrikai család napi 12 liter vízből gazdálkodik. Ha ez a tendencia tovább folytatódik, 2025-re Földünk lakosságának fele fog vízproblémákkal küzdeni. 


Az óceánoknak nagyon fontos szerepük van a földi éghajlat kialakításában. A Nap energiáját az óceánok nyáron elnyelik, tárolják, és télen visszasugározzák a légkörbe, így mérséklik, kiegyenlítik az éghajlatot, és csökkentik az évszakok közötti különbségeket. Meggátolják, hogy túl meleg vagy túl hideg legyen, és megteremtik az életfeltételeket. 
Az óceánok vize folyamatosan mozgásban van a bolygó körül. A tengeráramlások óriás folyamként hömpölyögnek, és hatalmas víztömegeket szállítanak. A meleg tengeráramlások az Egyenlítő felől a felszínen meleg vizet szállítanak a sarkok felé, a hideg tengeráramlások pedig fordítva, a sarkvidékek felől az Egyenlítő felé szállítják a mélyben a hideg vizet. Mindezt az uralkodó szelek, a víztömegek eltérő hőmérséklete és különböző sótartalma tartja mozgásban. Igen nagy a jelentőségük, mivel módosítják az éghajlatot, a meleg áramlások fűtik, a hideg áramlások pedig hűtik a partvidékeket, és szerepük van a csapadékellátásban is. Segítségükkel a Napból származó hő szétoszlik a Földön. Ha ez a hőszállítás nem működne, akkor bolygónk legnagyobb részén túl hideg lenne, elviselhetetlen volna az emberi élet számára. 
A leghosszabb utat a Föld egyik legnagyszerűbb természeti jelensége, a Golf-áramlás teszi meg. 70 km szélességben, 15-20 km/h-s sebességgel tör elő a Mexikói-öbölből, így másodpercenként kb. 55 millió köbméter, 25 °C-nál melegebb vizet zúdít az Atlanti-óceánba, ahol mint valami roppant folyó hömpölyög a Jeges-tenger felé. Gyorsan mozgó, sötétkék és meleg vize élesen elüt környezetétől. Az Atlanti-óceán északi részén, a 45 fokos földrajzi szélességtől már Észak-atlanti-áramlásnak nevezik. Télen a felette gomolygó ködfal árulja el már nagy távolságról. Az Észak-atlanti-áramlás hazánk éghajlatára is hatással van: az évi középhőmérsékletben kb. 3 °C-os többletet jelent.” (Sulinet) 
A víznek csodálatos hatása van a lelkünkre is. Bizonyára mindannyian gyönyörködtünk már a víztükör szépségében. Ha csak 30-40 percig nyugtatjuk tekintetünket a csendes tájon, tapasztalhatjuk, hogy a lelkünk is kisimul, megnyugszunk, és a szívünkbe béke költözik. 

Szabó Lőrinc: 
Egy pohár víz 
(részlet) 

Víz, még sohse láttalak; 
és lelkem sok szennye-bűne 
boldogan megszégyenűlve 
érzi, milyen tiszta vagy.

Jég vagy! tűz vagy! gyönyörű! 
Tündértestü meztelenség, 
voltam én is, és leszek még, 
mint te, olyan egyszerű?
Dr. Tiszta Víz is szeretné a víz világnapját emlékezetessé tenni, ezért március 22-én, vasárnap játékot hirdetünk, melynek témája a víz lesz. Természetesen nyeremény is lesz a játék végén, Peridot ásványvizet és Dr. Tiszta víz könyvét kapja majd a szerencsés nyertes. Aki szeretne részt venni a játékban, a

doktortisztaviz@gmail.com 

email címen, vagy 
jelentkezhet. A részleteket március 22-én tudhatják meg az érdeklődők.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése